„Tiltakozunk Ceaușescu ellen!” és „Éljen a magyar–román barátság!”. Ilyen és ehhez hasonló feliratú táblákkal találkozhattak 1988 augusztus végén a Románia Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetsége épülete közelében elhaladók. A magyar–román viszony 1988-ra végképp elmérgesedett. Erdélyben zajlott a településrombolás, ellehetetlenítették a magyar nyelvű oktatást, közben tömegesen menekültek magyarok és románok a diktatúrából. A helyzet annyira katasztrofális volt Romániában, hogy a nyugati sajtó már arról tudósított, hogy a menekültek nem csak Magyarország felé lépik át a határt, de már a szovjet–román határon keresztül is megindult a menekültek áradata.

1988. április 12-én Ara-Kovács Attila budapesti lakásán megalakult a Romania Libera (Szabad Románia) nevű csoport, amelynek tagjai Romániából Magyarországra menekült ellenzékiek voltak, magyarok és románok vegyesen. A szervezet célja az volt, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a Romániában uralkodó állapotokra. Így kívánták elérni azt, hogy a hosszú időn át a „Nyugat kedvencének” számító román diktátort végre ejtsék a szabad világ vezetői. Ennek érdekében a szervezet tagjai saját befolyásukat és ismertségüket felhasználva fejtettek ki tájékoztató propagandát Nyugat-Európában, a szervezet nevével megegyező szamizdat folyóiratot adtak ki, valamint tüntetéseket szerveztek, amelynek a legfontosabb helyszíne a román nagykövetség előtti terület volt. A Dózsa György út és a Thököly út kereszteződésénél lévő területet a „népnyelv” rövid időn belül a „Román–Magyar Barátság Parkjának nevezte el. Okkal, hiszen az itt zajló demonstrációk nem csupán a diktatúra elleni tiltakozások voltak, de résztvevőik a magyar és a román nép együttműködését, barátságát hangsúlyozták.

Az 1988. augusztus 22-én kezdődő kéthetes tiltakozás fő célja a falurombolás elutasítása volt. A tüntetés egy 24 órás éhségsztrájkkal vette kezdetét. „Hét órakor fejezték be 24 órás jelképes éhségsztrájkjukat román barátaink. Néhány társammal együtt én is itt töltöttem az éjszakát. A közvélemény figyelmét szeretnénk ébren tartani, az ott élőkbe pedig lelket szeretnénk önteni: lássák, nincsenek egyedül” – nyilatkozott egy az eseményen résztvevő egyetemista az Esti Hírlap, 1988. augusztus 24-i számában. A Romania Libera csoport augusztus 23-án közleményt adott ki, amelyben tíz pontban foglalták össze követeléseiket:

1. Számolják fel a diktatúrát, tartsanak szabad választásokat, vezessenek be demokratikus reformokat Romániában.
2. Mentsék meg a történelmi múltat, a romániai népek kultúrájának és hagyományának bölcsőit: azonnal állítsák le a falurombolást.
3. Állítsák helyre a véleményalkotás, a vallásgyakorlat és a lelkiismeret szabadságát.
4. Töröljék el a cenzúrát. Legyen szólásszabadság.
5. Biztosítsák az emberek jogát, hogy lakóhelyüket szabadon megválaszthassák. Ne korlátozzák a kivándorlást.
6. Tartsák tiszteletben a nemzeti kisebbségek jogait.
7. Szűnjék meg a nacionalista, soviniszta propaganda. Biztosítsák a románok és a nemzeti kisebbségek békés, testvéri egymás mellett élésének feltételeit.
8. Engedjék szabadon a politikai foglyokat. Ne zaklassák a másként gondolkodókat.
9. Tartsák tiszteletben a családegyesítésre vonatkozó nemzetközi megállapodásokat.
10. Ne akadályozzák szabad szakszervezetek létrehozását Romániában.

Közvetlenül a követség épülete előtt a rendőrség nem engedélyezte a tiltakozást. A budapesti pártvezetés még ekkor is ügyelt a román diktatúrával való „elvtársi” kapcsolatok látszatára. Mindez nem volt kölcsönös. A román diktátor néhány nappal később nyilvánosan alázta meg a hozzá látogató Grósz Károly főtitkárt Aradon. A Magyar Nemzet riporterének kérdésére az egyik tiltakozó fiatal ekképp foglalta össze a demonstráció céljait: „A megromlott magyar–román viszony rendezésének elősegítése és a romániai településrendezési terv végrehajtásának leállíttatása. Véleményünk szerint – aminek ezúton kívánunk nyomatékosan hangot adni – az érdemi tárgyalások létrejöttéig a falvak lerombolását azonnal le kell állítani!” – olvasható a lap 1988. augusztus 24-i számában. Az „érdemi tárgyalások”, ahogy fentebb jeleztük a magyar pártvezető megalázásával zárultak.

A tüntetők ülősztrájk keretében tiltakoztak a román diktatúra ellen. Ezt egészítette ki a román nemzetiségű tiltakozók 24 órás éhségsztrájkja. A helyszínt román és magyar zászlókkal díszítették, emellett a földön egymás mellé helyezett befőttesüvegekben világító gyertyákkal hívták fel a járókelők figyelmét a csendes demonstrációra. A tüntetés fő eseménye, az éhségsztrájk másnap, augusztus 23-án került megrendezésre, nem véletlenül. Augusztus 23. Romániában a legfontosabb állami ünnepnap volt a diktatúra évtizedeiben. 1944-ben ezen a napon állt át Románia a Szovjetunió oldalára a második világháború végén.

A tüntetők betartották ígéretüket. Két héten keresztül kisebb-nagyobb csoportokban, folyamatosan jelen voltak a Román–Magyar Barátság Parkjának elkeresztelt területen. Az elnevezés annyira bevált, hogy a Magyar Posta a külföldről érkező és erre a hivatalosan nem létező címre küldött leveleket a helyszínre kézbesítette a demonstrálóknak. A rendőrség ugyan rendszeresen zaklatta a tüntetőket, de semmilyen fenyegetés nem hatott. A román és magyar demonstrálók két héten keresztül folyamatosan tiltakoztak Ceaușescu diktatúrája ellen, a magyar–román barátság jegyében.

Balogh Gábor

Borítókép: Fortepan /Hegedűs Judit