„A nagy októberi szocialista forradalom győzelme, a világ első szocialista államának létrejötte nyitotta meg a társadalmi haladás új korszakát. A magyar nép forradalmi harcának eredményei is szorosan kapcsolódnak a nagy október eszméihez, elválaszthatatlanok történelemformáló hatásától.” – köszöntötte Grósz Károly az MSZMP főtitkára az „ünnep” alkalmából szovjet elöljáróit. A stílus és a szöveg az évtizedek alatt sem változott. Korábban ugyanúgy a fentikre hivatkozott aktuális köszöntőjében Kádár János, ahogy a keleti blokk kommunista államának valamennyi vezetője is. November 7. Magyarországon 1950 óta volt bejegyzett állami ünnepnap, s azt 1988-ban talán még senki nem gondolta, hogy a „megemlékezők” ebben az évben helyezhetik el utoljára az „emlékezés koszorúit” a bolsevik puccs évfordulóján.

Egy hónappal korábban a Fidesz Ideiglenes Választmánya és Munkáscsoportja petíciót nyújtott be azzal a céllal, hogy töröljék el november 7. állami ünneppé nyilvánítását, s helyette állítsák vissza március 15. ünnepnapi és munkaszüneti napi besorolását. A felelős állami szervek természetesen elutasították a követelést. November 7. abban az évben hétfőre esett, az állami ünnep miatt így ez a nap munkaszüneti napnak minősült. A párt Munkástagozatának, valamint néhány más ellenzéki szervezetnek (Inconnu-csoport, Jurta Színház, Radikális Kör) a képviselői seprűt és lapátot ragadtak, felsőtestükre transzparenseket kötöttek („Ma dolgozunk, március 15-én nem dolgozunk!” felirattal) és kimentek a Vörösmarty térre felsöpörni a szemetet és a lehullott faleveleket. A néhány főből álló társaság flashmobját, hamarosan az állami „szervek” is kitüntették figyelmükkel. A példátlan rendszerellenes és a „Nagy Október” eszméjét beszennyező takarítás ellen egy ötvenfős rendőri egységet vezényeltek a helyszínre, amelynek parancsnoka felszólította a csoportot, hogy hagyják el a teret. A csapat ezt meg is tette és a Petőfi Sándor utcában folytatta a takarítást. Ekkor a társaságot követő rendőrök közbeléptek és a 18 fős csapatot beszállították a BRFK épületébe, ahonnan az V. kerületi rendőrkapitányságra vitték át őket. A csoport tagjainak bántalmazása már a Főkapitányság épületénél megkezdődött, az V. kerületben pedig tovább folytatódott. A demonstrálóknak órákon át a fal felé fordulva kellett várakozniuk a kihallgatásukra. Közben tettleg bántalmazták őket, majd a kihallgatásukat követően szabálysértési eljárást indítottak ellenük. A csoport egy tagja a bántalmazások következtében kórházi ellátásra szorult.

„Megdöbbenve értesültünk a békés állampolgárok elleni köznapi rendőri erőszak újabb megnyilvánulásáról: november 7-én, hétfőn, állampolgárok egy csoportja – többségükben Fidesz-tagok – közhasznú munkával kívánta kifejezni egyet nem értését azzal, hogy e nap állami ünnep és munkaszüneti nap, szemben nemzeti ünnepünkkel, március 15-vel, melyet nem ünnepelhetünk méltóképpen. A budapesti Vörösmarty téren takarítókat – bár a rendőrségi felszólításnak engedelmeskedve a teret elhagyták – eltúlzott mértékű rendőri akció keretében előállították, majd közülük többeket ok nélkül bántalmaztak. Ennek következtében egy személyt kórházba kellett szállítani.” – szólt a párt hivatalos közleménye az eset kapcsán. Az eseményről az állampárt felügyelete alatt lévő magyar sajtótermékek nem számoltak be, így a közvélemény csak a Fidesz Hírek című tájékoztató füzet novemberi számából tudta meg. Két nappal később Marosán György kormányszóvivő tartott sajtótájékoztatót. Az eseményen jelent volt Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter is. A Magyar Hírlap újságírója rákérdezett a november 7-i eseményekre – amelyekről a nyugat-európai sajtó is tudósított – és arra, hogy vajon indokolt volt-e rendőri erőszak a demonstrálókkal szemben? A tárcavezető arra hivatkozván, hogy semmit sem tud az esetről, érdemi választ nem adott: „Ha valaki ilyen céllal sétál, vagy sepreget, az az ő dolga, ennek semmifajta olyan problematikus oldala nincs, ami kormányzati intézkedést igényelne.” A semmitmondó miniszteri válasz után a kormányszóvivő következett: „Valóban volt adminisztratív rendszabály és őrizetbe vettek embereket a Vörösmarty téren. Hozzá kell ehhez tenni, hogy a kormány semmiféle adminisztratív rendszabálynak nem örül.” Ezt követően Marosán kifejtette, hogy tudomása szerint semmiféle erőszakos cselekmény nem történt. Az, hogy az állampárti kormány semmiféle adminisztratív rendszabálynak nem örül, erős túlzás, néhány évvel korábban maga Kádár János fejtette ki egy értekezleten, hogy az adminisztratív intézkedések alkalmazásától nem kell félni: „Egyébként, amit mi adminisztratív intézkedésnek hívunk, az adminisztratív, de nem belügyi. Rámenni, egyszerűen rámenni, az istenit az anyjának, hát ezt mindenütt a világon csinálják.” – fejtette ki Kádár az állami szervek ellenzéki mozgalmakkal kapcsolatos politikáját.

Egy évvel később, 1989. november 7. már nem volt pirosbetűs kötelező ünnep, átlagos keddi munkanap volt. Ugyan a Népszabadság még próbálta menteni a menthetőt: „Építsünk! A forradalom nevében. Ne szégyenlősködjünk: a nagy októberi szocialista forradalom nevében is. Ne tagadjuk meg a mi külön, de az emberiség történetétől elválaszthatatlan hagyományunkat: a Magyar Tanácsköztársaság nevében is.” De időközben az ország túl volt Nagy Imre és az 1956-os hősök újratemetésén, az Ellenzéki- és a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon, a határnyitáson. 1989. november 7-én már nem volt szükség „söprögetésre”, az ország lakossága ekkor már az első szabad népszavazásra (a „négyigenes” népszavazásra) készült. 1988-ban sikerült elsöpörni november 7. megünneplését.

Balogh Gábor