A Magyar Szabadság Éve

Grósz Károly a fehérterrorról

1988. november 29-én az MSZMP aktívaértekezletet tartott a Budapest Sportcsarnokban. Az eseményen részt vett Grósz Károly a párt főtitkára is, aki emlékezetes beszédében a „fehérterror” veszélyére figyelmeztette hallgatóságát.

 

„Több mint tízezer budapesti kommunista részvételével pártaktívaértekezletet rendeztek kedden a Budapest Sportcsarnokban” – adta hírül örvendezve a másnapi Népszabadság. Alig néhány hónappal később hasonló kontextusban a ˝kommunista˝ kifejezést már nem szívesen írták volna le a pártlap újságírói. Az eseményen részt vett és felszólalt Grósz Károly a párt főtitkára is. Németh Miklós miniszterelnök visszaemlékezése szerint aznap éppen PB ülést tartottak, amikor Grósz egyszer csak felpattant a helyéről azzal, hogy neki mennie kell a Sportcsarnokba beszédet tartani az aktíva előtt. Németh megjegyzi, hogy a hasonló rendezvények esetében a kijelölt szónok előzetesen mindig bemutatta a PB tagjainak az előre megírt beszéd szövegét, hogy a tagságnak lehetősége legyen azon változtatásokat eszközölnie. Ezúttal ez nem történt meg. Grósz ugyan megmutatta vezetőtársainak azokat a cetliket, amelyre beszédje főbb pontjait feljegyezte, de betekintést senkinek sem biztosított, ehelyett villámgyorsan elviharzott az ülés helyszínéről.

Grósz 1988 májusában került a párt élére, amikor Kádár Jánost Moszkva döntése értelmében leváltották főtitkári címéből. A szovjetek és mindenekelőtt Gorbacsov bízott az új magyar főtitkárban, úgy gondolták, hogy Grósz majd híven követi Moszkva vonalát. Hamar kiderült azonban, hogy az új főtitkár teljesen alkalmatlan a pozíciójára. A kinevezését követő rövid lendületes időszak után hibát hibára halmozott és egyre nagyobb tehertétellé vált saját politikai közössége számára is.

Grósz felszólalását a találkozó jelentőségéről szóló megjegyzéssel kezdte: „Joggal vetődik fel a kérdés: van-e valami rendkívüli oka ennek a mai találkozónak? Szerintem nincs. Egy politikai párt természetes létezési módja, hogy időről időre ilyen formában is megbeszéli teendőit, s megfogalmazza véleményét időszerű politikai kérdésekről” – olvashatjuk a Népszabadságban. Az „időszerű politikai kérdések” címszó alatt a párttal szemben állók nyílt fenyegetése következett: „A párt közli ellenfeleivel is és ellenségeivel is, hogy birtokolja szerte az országban a sportcsarnokokat, a munkahelyeket, a területeket és természetesen – ha kell – az utcákat is. Megüzeni, hogy jelen van, nehogy félreértsék vagy rosszul magyarázzák higgadtságát, türelmét, megértését.”

Grósz rövid főtitkárságának története nem szenved hiányt a hasonló elszólásokból és más keményvonalas, vagy annak tűnő megnyilvánulásokból. Az utolsó pártvezető egy alkalommal gazdasági szükségállapot bevezetésének szükségességét jelentette be, amit Németh Miklósnak azonnal, nyilvánosan cáfolnia kellett. Grósz egy a rendszerváltoztatás után készült interjújában arról beszélt, hogy Nagy Imre és társai újratemetésének a napján a Munkásőrség csak a parancsára várt, hogy közbelépjen a megemlékezésen.

Visszatérve az aktívaértekezleten tartott beszédéhez, annak csúcspontja egyértelműen a fehérterrorral való fenyegetés volt: „A magyar párt és a társadalom jó irányba halad előre, de rögös az út, és benne van a bukás esélye is. Ellenségeink is tudják ezt, és spekulálnak rá. A harc eredménye csak tőlünk függ, mert osztályharc ez a javából. Attól, hogy képesek vagyunk-e visszanyerni önbizalmunkat, magunk mellé tudjuk-e állítani a józan erőket, s ha kell, határozottan fel tudunk-e lépni az ellenséges, ellenforradalmi erőkkel szemben. Ha igen, megmarad a rend, a biztonság, túljutunk gazdasági nehézségeinken, megőrizzük értékeinket, s egy új, korszerűbb és hatékonyabban működő magyar szocializmust hozunk létre. Ha nem, az anarchia, a káosz és – ne legyen illúzió – a fehérterror fog eluralkodni.”

Grósz felszólalása megdöbbentette az embereket. 1988 végén egy ilyen beszéd teljesen szokatlan volt, ugyanakkor jól kifejezte azt, hogy a főtitkár nem volt hajlandó elfogadni azt a tényt, hogy Magyarország megindult a rendszerváltoztatás útján. Pedig a hangulat inkább erről árulkodott és nem Grósz félelmeit támasztotta alá.

Balogh Gábor

Borítókép: Fortepan / Szigetváry Zsolt