A Magyar Szabadság Éve

LEZÁRUL A „30 ÉVE SZABADON” VÁNDORKIÁLLÍTÁS

Július 19-én, Móron, utolsó állomására érkezik a Terror Háza Múzeum „30 éve szabadon” elnevezésű vándorkiállítása. A múzeum 2019. június 16-án Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai újratemetésének 30. évfordulóján nyitotta meg utcai tablókiállítását. A tárlat indulása óta 2022 júliusáig összesen 85 hazai és 7 külföldi helyszínen járt és több százezer látogatója volt.  

A kiállítás öt nagyobb egységen keresztül, kronologikusan mutatja be, hogyan jutott el Magyarország a kommunista diktatúra elnyomásából a rendszerváltoztatásig; végigsorolva azokat az eseményeket, amelyek megváltoztatták a kontinens és a világ törtélemét. A tizenhárom tabló idézetekkel és fényképekkel jeleníti meg azt a rendszert, amely egészen 1989–90-es összeomlásáig megfosztotta a magyarokat szabadságuktól.

A magyarok jelentős része a térség többi nemzetével együtt soha nem fogadta el a kommunizmust. Ezért a rendszer kiépüléséhez és fenntartásához szükség volt a politikai terrorra, megfélemlítésre, a szovjet hadsereg megszállására. Közép- és Kelet-Európában 1945 után egymást követték az antikommunista megmozdulások. A tárlat nemcsak az államosítást, az egyházüldözést, a korabeli nyomorúságos állapotokat mutatja be, hanem feleleveníti a magyarországi, prágai, kelet-berlini ellenállást is. S azt is, hogy a kommunista rendszerek nem maguktól omlottak össze, hanem a szabadságra vágyó emberek milliói döntötték meg.

A tablókiállítás bemutatja az első közös sikert: az 1991-es évet, amikor Magyarország és a Visegrádi Négyek, közös érdekeik képviseletére szövetséget kötöttek, és 1999-et, amikor tagjai lettünk a NATO-nak, majd 2004-et, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz.

A kiállítás főkurátora Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a „30 éve szabadon” emlékév kormánybiztosa. Kurátorai Tallai Gábor író, tanár, a Terror Háza Múzeum programigazgatója és Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója.

A tablókiállítás utoljára Móron nyílik meg, 2022. július 19-én, 14.00 órakor és egy héten keresztül tekinthető meg. A megnyitón beszédet mond László Bernadett, a Terror Háza Múzeum történésze és levetítik a Moszkva tér című magyar játékfilmet.