A Magyar Szabadság Éve

Nagy Ferenc emléktáblájának felavatása

1989. június 11-én a történelmi igazságtétel egy újabb eleme valósult meg a rendszerváltoztatásnak köszönhetően. A Baranya megyei Bissén, aznap délelőtt emléktáblát avattak a falu szülötte, a szovjetek és a magyar kommunisták által 1947-ben lemondatott és elüldözött Nagy Ferenc, Magyarország szabadon választott miniszterelnöke tiszteletére. 

Nagy Ferenc 1903-ban született Bissén, paraszti családban. Miután elvégezte a hat elemit, földművelőként dolgozott. Rengeteg munkát vállalt, így fiatalon bővíteni tudta a családi birtokot. A gazdálkodás mellett rendszeresen írt cikkeket, kisebb tanulmányokat, amelyeket helyi, megyei orgánumokban publikált. Az 1920-as évek végétől országos lapokban is olvashatóak voltak a fiatal gazdálkodó írásai. Megírta szülőfaluja monográfiáját. Közben egyre aktívabb szerepet vállalt a helyi közéletben is, tagja lett a Bethlen-féle Egységes Pártnak. 1931-ben földműves életét felfüggesztette és végleg politikai pályára lépett. Tildy Zoltánnal együtt alapítója lett a Független Kisgazdapártnak, valamint a Magyar Parasztszövetségnek. Pártjának 15 éven át a főtitkára volt. 1939-ben pártlistáról nemzetgyűlési képviselői mandátumot szerzett. A világháború évei alatt is aktívan politizált, nyíltan felszólalt a béke mellett és a náci Németország ellen, így nem véletlen, hogy az 1944-es német megszállást követően a Gestapo szinte azonnal letartóztatta. Októberben ugyan kiszabadult börtönéből, de a nyilas hatalomátvétel miatt illegalitásba vonult, így élte meg Magyarország szovjet megszállását.

Az 1945-ös novemberi nemzetgyűlési választásokon pártjával 57 százalékos győzelmet aratott. Nagy képviselői mandátumot szerzett, egyben a Nemzetgyűlés elnökévé választották. 1946 februárjában Tildy Zoltán kormányfő köztársasági elnökké választását követően a Nemzetgyűlés őt választotta miniszterelnöknek. Alig másfél éves kormányzása folyamatos harcot jelentett a hatalomra törő kommunistákkal. Politikai szerepvállalásának megítélése nem egyértelmű, vannak, akik szerint túlságosan sok engedményt tett a kommunistáknak, míg mások arra világítanak rá, hogy másra nem is igen volt lehetősége, tekintve hogy az ország szovjet megszállás alatt állt. 1947-re a kommunisták lényegében végeztek a Kisgazdapárt „leszalámizásával”, már csak a főszereplők kiiktatása volt hátra. Kovács Bélát, a párt főtitkárát a szovjetek már február 25-én letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták. Nagy Ferenc májusban Svájcba utazott szabadságát tölteni, ahonnan azonban már nem tért haza soha többé. A hónap végén Rákosi azzal hívta fel, hogy bizonyítékok vannak arra, hogy Nagy meg akarja dönteni a saját kormányát! Térjen haza és tisztázza magát a vádak alól. Nagy jól tudta, hogy honnan fúj a szél, így nem utazott vissza Budapestre. Ezután Rákosi már nyíltan a lemondását követelte, megzsarolva Nagyot, hogy ellenkező esetben nem engedik ki hozzá fiát. Ennek végül engedett a miniszterelnök, aki június 1-én, a svájci–osztrák határon a fiát szállító autó sárhányóján írta alá kormányfői tisztségéről való lemondását. Nagy Ferenc ekkortól egészen haláláig emigrációban élt, nagyrészt az Egyesült Államokban. Visszatért gazdálkodói gyökereihez, ugyanakkor kiemelt szerepet vállalt a magyar emigráns szervezetek tevékenységében. 1979-ben éppen hazalátogatását tervezte, amit betegsége végül nem tett lehetővé. Június 12-én halt meg, temetésére a Virginia állambeli Herndonban, lakóhelye temetőjében került sor.

Pártját halála után egy évtizeddel, 1988 novemberében alapították újra. A Kisgazdapártot rendszerváltoztató pártként tartjuk számon. Az első szabad választásokon 44 mandátummal a harmadik legerősebb párt, a Magyar Demokrata Fórummal (MDF) közösen kormányzó erő lett belőle. A párt (újra)alapítói szinte egytől-egyig az 1945-ös generáció tagjai voltak, akik igyekeztek megőrizni a világháború utáni politikusi nemzedék emlékét. 1989. június 11-én, a vasárnapi református Istentisztelet keretében emlékeztek meg Bissén Nagy Ferenc életéről. Ugyanezen a napon pártja és az MDF emléktáblát avatott Nagy bissei szülőházának homlokzatán. Az avatáson részt vett egykori párttársa Vörös Vince, ekkor a párt országos elnöke és Hőgye Mihály református lelkész, Nagy Ferenc amerikai barátja. Bissén azóta közterületet neveztek el a néhai miniszterelnökről (Nagy Ferenc tér), emléktáblája pedig a mai napig látható szülőháza falán, amelynek jelenleg a felújítását, s benne Nagy Ferenc tiszteletére egy emlékszoba kialakítását tervezik a helyi polgárok.

Balogh Gábor

Borítókép: Wikimedia Commons