A Kádár János vezette kommunista hatalom 1968 után a kultúrpolitikában irányt váltott ugyan, de a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) diktatórikus elnyomó eszközeit nem adta fel. Az 1970-es és az 1980-as évtizedben még mindig nem lehetett szabadon utazni és a véleménynyilvánítást továbbra is korlátozták. A Kádár-rendszer kultúrpolitikájában megjelent a „3T-elve”, ami a magyarországi kultúra képviselőit és műveit a Tiltott, a Tűrt és a Támogatott kategóriákba sorolta. A tiltott és támogatott csoport mellett egy képlékeny fogalom is megjelent, amely a rendszerkritikusabb hangoknak elvileg teret engedett, egészen addig, amíg az a fennálló rendszer számára veszélyessé nem vált. Az állambiztonság emberei a tűrt csoportba tartozó „elemeket” besúgók segítségével megfigyelték, részletes jelentéseket írtak róluk és szükség esetén intézkedtek ellenük. Elsőre úgy tűnhetett, hogy a magyarországi kultúrélet a környező államokénál szabadabb volt, de a valóságban az előadókat, művészeket vagy írókat az állambiztonság emberei szorosan megfigyelés alatt tartották, provokálták és zaklatták őket. Utóbbira az erőszakszervezeteknek széles eszköztár állt rendelkezésre, úgy mint a rendszeres igazoltatás, házkutatás, koholt vádak alapján bírósági eljárások indítása, tanulmányi vagy munkahelyi ellehetetlenítés, rendőri erőszak, vagy fogvatartás.

A vasfüggöny ellenére a magyar könnyűzene a nyugatival párhuzamosan fejlődött, így az aktuális pop-, vagy rockzenei irányzatoknak hazánkban is számos képviselője akadt, amely a magyarországi kommunista hatalombirtokosoknak jelentős fejtörést okozott. Így az 1970-es évtized közepén Nagy-Britanniából induló punk mozgalom pár éven belül Magyarországon is megjelent, amelyet bizonyít, hogy az állambiztonsági aktákban az angol eredetű szóval már 1978-ban találkozhatunk: „Az utóbbi időben új irányzat terjedt el a fiatalok között, a »Punk« Angliából indult el, lényege a megbotránkoztatás. Magyarországon most télen kezdődött a hatása. Jelenleg a legismertebb ilyen együttes a P. Mobil. Kialakult törzsközönségük fiatal (13–17 év) gyerekekből áll.” Az új stílust és annak törzsközönségét az állambiztonság emberei már az 1980-as évtized elején elkezdték feltérképezni, kevés sikerrel, hiszen kezdetben a P. Mobilt is a punkokhoz sorolták. A punk stílus követőit könnyű volt azonosítani, hiszen a punkok megjelenésükben is kitűntek, környezetüket elsősorban azzal próbálták „sokkolni”. Egy állambiztonsági jelentés így írt erről: „A közönség nagy többsége bőrruhába öltözött, hosszú hajú 16–18 éves fiatalokból tevődött ki, akiknek eléggé elhanyagolt külsejük volt. A társaság nagyobb része intelligens, de társaik előtt és más hasonló korabeliek előtt feltűnésvágyból és a nyugati »punk« majmolása miatt öltözködnek így.”

A jelentésekből kitűnik, hogy az 1970-es évek végén és az 1980-as évtized elején az állambiztonság a punkok közönségét, stílusjegyeit, annak csoportosulásait és törzshelyeit szinte azonnal felmérte. Természetesen a főváros kiemelt figyelmet kapott, hiszen a magyar punk zenekarok itt több fellépési lehetőséget kaptak, de a mozgalom az ország vidéki nagyvárosaiban is megjelent. A punkok fellépéseinek valamint tömörüléseinek helyszínei vidéken és Budapesten egyaránt a helyi kultúrházak és ifjúsági klubok, valamint az rendszerváltoztatás évtizedére egyre népszerűbbé váló „underground klubok” voltak. A magyarországi punk mozgalom rendszeresen kritizálta a hazai viszonyokat, bírálatuk a kommunista államhatalom elnyomó módszerei ellen irányult. Nem véletlen, hogy az irányzat képviselőit nemcsak megfigyelték, hanem megpróbálták büntetőeljárások keretében őket ellehetetleníteni. Az 1980-as évek első felében már „punk pereket” rendeztek, ami vidéki és fővárosi zenekarokat egyaránt érintett. A punk pereket az államhatalom minél kisebb nyilvánosság mellett kívánta lebonyolítani, ám a kor magyarországi szamizdat irodalma erről részletesen beszámolt. A Beszélő című kiadvány a magyar kommunista rendszer és a punkok kapcsolatát így összegezte: „Az ifjúsági rock kultúra Magyarországon is eljutott abba a szakaszba, amely Csehszlovákiában már 1976–1977-ben, a Plastic People és a DG307 ellen hozott börtönítéletekkel megkezdődött: a politikai perek időszakába.”

A perek sora 1982-ben Szegeden kezdődött, amikor a CPg (Come on Punk group) együttes egyik alapító tagját és gitárosát, az akkor 19 éves Benkő Zoltánt bíróság elé állították: az izgatás bűntettét kívánták rábizonyítani, amiért egy igazoltatás során a nála talált kazettán a Szabad Európa Rádió politikai kommentárja is szerepelt. A kazettán szereplő SZER-felvétel ráadásul a lengyelországi válság politikai kommentárja volt. A kihallgatások és szembesítések lényegében akörül forogtak, hogy a kazetta honnan és kitől ered, illetve azokat mennyien hallhatták. A tanúként kihallgatottak között szerepelt az együttes két másik tagja, az akkor 16 éves Varga Zoltán basszusgitáros és a 18 éves Haska Béla énekes is. A tárgyalás alatt az együttes tagjai végig együttműködőek voltak és részletes vallomást tettek, amiben az szerepelt, hogy a kazettát egy koncert után egy ismeretlen rajongójuktól kapták és annak zenei tartalma érdekelte őket, a SZER felvételről nem tudtak, nem terjesztették és azt nem is hallgatták végig.

A CPg ellen folyó eljárás a kommunista hatóságok számára azonban más célt szolgált. A felvétel birtoklása csak ürügy volt. A kommunisták a társadalmat figyelmeztetni kívánták arra, hogy a punk mozgalom az államhatalom számára ellenséges és annak képviselőit büntetni fogják. Az együttes tagjait a bíróság végül felmentette, ami ellen az ügyészség fellebbezett, eredménytelenül. Érdemes kiemelni, hogy a Beszélő a CPg peréről folyamatosan tudósított. Benkő Zoltántól is közöltek egy beszámolót, amelyben a fővádlott a per előzményeire világított rá: arra az éveken át tartó zaklatássorozatra, amelynek ő és hasonló „kinézetű” társai voltak kitéve. Egyik első koncertjüket, így közönségüket a rendőrség feloszlatta. Következő alkalommal, amikor az összegyűlteknek zsíros kenyeret osztottak, behívták őket a KISZ illetékesei, hogy a szövegeikről folytassanak velük „elbeszélgetést”. Benkő Zoltánt a gimnáziumból az igazgató harmadik osztály után eltanácsolta. A punk kinézetű fiatalokat a közterületeken folyton igazoltatták, Benkőt többször be is vitték: „egy-két kijózanító pofon, aztán irány haza” – emlékezett később vissza ezekre az alkalmakra.

A kommunista államhatalom a punk mozgalmat nemcsak a bíróságon, hanem a pártsajtóban is támadta. A Belügyi Szemle a CPg esetével kitüntetett helyen foglakozott, a punk csoportosulásokat veszélyesnek titulálta: „Ideológiájuk, magatartásuk alapvetően közösség- és társadalomellenes. A borotvált, mohikán frizurával megjelent punkok méltán keltettek megbotránkoztatást. Az amatőr együttesek (Csőd, Nagyfröccs, Elektrosokk) nem kaptak nyilvánosságot, vagy ha igen, rövid szereplés után betiltották működésüket. Ennek ellenére együtt maradtak, próbák ürügyén léptek fel kisebb közönség előtt, és továbbra is maguk köré gyűjtötték a fiatalokat.” A sajtón keresztül a kommunista államhatalom már 1982-ben egyértelművé tette, hogy a magyarországi punkokat figyelemmel kíséri és „mozgalmukat” el fogja lehetetleníteni. A pártvezetés egy viszonylag szűk körben terjedő szubkultúrától félt, amelynek fő üzenete a fennálló rend szabadságkorlátozásainak megkérdőjelezése volt. Félelmük harminc év távlatából furcsának tűnhet, de pontosan tudták, hogy elnyomó rendszerük illegitim és a közélet bármely területén megmutatkozó kritikus hang a rezsim hazugságra épülő alapjait ássa alá.

Nagy Gergely

Folytatása következik!

A szerző az érdeklődő olvasóknak ajánlja a cikkhez is felhasznált Szőnyei Tamás: Nyilván tartottak - Titkos szolgák a magyar rock körül. (Tihanyrév, 2005.) című munkáját.