Órákig tartó sorban állás, hiánycikkek, üres polcok: a diktatúra évtizedei alatt számtalan termék beszerzése kapcsán ismerősek voltak az előbbi fogalmak. Ezzel szemben az 1960-as évek közepén megjelentek a „dolláros boltok”, amelyek polcain ott állt a márkás csokoládé, a külföldi szeszesitalok, francia parfümök, a matchbox és más minőségi gyermekjátékok. Mindez az átlag magyarok számára aligha volt elérhető, ugyanis a boltokban kizárólag útlevéllel és nyugati valutával lehetett vásárolni.
A II. világháborút követően a kommunista vezetés számára is világossá vált, hogy nyugati importtermékekre szorul az ország. Eleinte cserealapon próbálták beszerezni ezeket, szigorú előírások mellett. 1956 előtt a magyar állampolgárok nem rendelkezhettek külföldi valutával, ennek birtoklását szigorúan büntették, még a diplomaták sem vehettek nyugati valutáért árucikkeket. Az 1950-es évek végén megalakult a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat, amely a KGST területén túl is bonyolított kereskedelmet, de az importhoz szükséges valutamennyiséget a vállalat nem tudta önerőből fedezni.
Az első dolláros boltokat 1965-ben nyitották meg. Az új bevásárlóegységek célja egyszerű volt: el akarták érni, hogy az országban lévő diplomaták a valutájukat ne külföldön, hanem Magyarországon költsék el. Az ötlet Hardi Róbert belkereskedelmi miniszterhelyettestől származott, aki így emlékezett vissza erre egy interjúban: „Ez úgy történt, hogy Sulyok Imrével, az akkori pénzügyminiszterrel egyszer leültem, és elmondtam neki, milyen nagy hülyeségnek tartom, hogy az itt élő külföldi diplomaták nem nálunk költik el a devizájukat, hanem kimennek Bécsbe vagy más közelebbi nyugati városokba, ha be akarnak vásárolni. Elég hosszú ideig tartott, mire meg tudtam győzni, hogy létesítsünk a fővárosban olyan üzleteket, ahol útlevél felmutatásával devizáért lehet vásárolni. Végül beleegyezett, és ezzel rengeteg értékes pénzt sikerült az ország számára megszereznünk. Óriási üzleti sikervolt”.
A Konsumex, majd később az Intertourist vállalat 350 ilyen jellegű boltot üzemeltetett a fővárosban és a vidéki városokban egyaránt. Előbbi esetében híres volt a Kígyó, illetve az Arany János utcában lévő üzlet is. A boltok kínálata eltért a hagyományos boltok polcain álló termékektől, hiszen különleges, nyugati árucikkeket lehetett kapni, például LEGO-t, márkás italokat, igazi Barbie babát, Marlboro cigarettát, tehát olyan termékeket, amelyekről az emberek jelentős része csak álmodhatott. Egy 1985-ös Népszava cikk szerint a külföldi turisták szívesen vásárolnak magyar termékeket is, mint például herendi porcelánt, téliszalámit és népművészeti cikkeket.
Az átlagpolgár számára már szinte bejutni is lehetetlen volt ezekbe az üzletekbe, egyrész azért mert csak útlevéllel lehetett vásárolni a boltokban, másrészt pedig kizárólag nyugati valutával – például dollár, német márka, ezzel szemben a szocialista országok valutái, így a lej, a zloty, vagy a rubel nem volt elfogadott – lehetett fizetni, ehhez pedig a magyar állampolgárok csak korlátozottan juthattak hozzá. Kiskaput jelentett, hogy öt dollár értékű vásárlásig nem kellett igazolványt bemutatni, így ha sikerült rábeszélni egy nyugati turistát, az ő útlevelével korlátozott összegben, de hozzá lehetett jutni egyes termékekhez.
A dolláros boltokban dolgozni is kiváltságnak számított, egy egykori eladólány az alábbiakra emlékezett vissza: „Rangot jelentett dollárboltban dolgozni, nehéz volt bekerülni egy-egy ilyen üzletbe. Látva az egyenruháinkat, az utcán mindig megfordultak utánunk a férfiak. Mi, eladók kiképzésben részesültünk, meg kellett tanulnunk például tökéletesen csomagolni”. 1200–1400 forintot kerestek egy hónapban, ugyanakkor az eladásból származó haszonból nem részesültek, valamint nem hogy kedvezményesen, de teljes áron sem vásárolhattak, távozáskor pedig a táskáikat is átvizsgálták. A munkához elvárták az idegennyelv ismeretét, a fegyelmezett viselkedést, még leülni sem szabadott munka közben.
A dolláros boltok 1991-re veszítettek jelentőségükből, ugyanis az importliberalizáció – köznyelvben a liberó – következtében más, addig „hagyományosnak” mondható boltokban is elérhetővé váltak a különlegesnek számító termékek, amelyeket a dolláros boltok ezután már forintban is értékesítettek. A hiányok így folyamatosan megszűntek, 1989-ben a Népszabadság arról cikkezett, a liberó hatására megszűntek a bosszantó hiányok, nem kell éjjel sorban állni a fagyasztóládáért, csúszópénzt adni a lemezjátszóért. Ezzel azonban a szocialista időszak szülöttje, a dolláros bolt is sorvadásnak indult, az utazási korlátok megszűntével pedig teljesen értelmüket vesztették.
Lakatos Dorina
Borítókép: Fortepan / FŐFOTÓ