A Magyar Szabadság Éve

Tiszta múlt, biztató jövő – A KDNP választási plakátjai

1990-ben az első szabad választások alkalmával nem csupán az újonnan alapított rendszerváltoztató pártok, de a történelmi pártok is megmérették magukat a voksoláson. A kampány egyik legfontosabb eszköze a plakát volt. A rajtuk megfogalmazott üzenetek nem csupán az adott politikai közösség hitvallását mutatták be, de szinte kivétel nélkül jelezték, hogy a rendszerváltoztatással új korszak kezdődik, a diktatúra véget ért. Cikksorozatunk folytatásában a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) választási plakátjait mutatjuk be.

Az 1990-es első szabad választásokat megelőző kampány plakátjain valamennyi, a társadalom egészét érintő problémát megneveztek és feldolgoztak a grafikusok. Legyen szó a kommunista diktatúrával való szakításról, a múlt szimbólumainak eltüntetéséről, vagy éppen a nemzeti érzés felélesztéséről. De helyet kapott Magyarország Európához való tartozásának a kijelentése is. Utóbbi talán a leghangsúlyosabban a KDNP plakátjain jelent meg.

Az 1944-ben alapított történelmi párt fontos szerepet játszott a második világháború utáni Magyarország politikai életében. Habár a párt rögtön a háborút követően kettészakadt, egyik szárnya, a Barankovics István-féle Demokrata Néppárt az 1947-es kommunisták által elcsalt választásokon – kékcédulás választások – a legerősebb ellenzéki erőként került ki a voksolásból. 1949-re a diktatúra teljesen ellehetetlenítette a párt működését, ezért bejelentették feloszlatását. A pártot 1989-ben alapították újra, tagja lett az Ellenzéki Kerekasztalnak, majd év végén bejelentették a szervezet indulását a szabad országgyűlési választásokon.

A KDNP legismertebb választási plakátjain a párt keresztény identitását, valamint Magyarország európai integrációjának üzenetét közvetítették a választók felé. „Tiszta múlt, biztató jövő = KDNP képviselő” – olvasható a párt jelmondata az egyik plakáton. Felette a grafika: Magyarország nemzeti színekben, középpontban egy fehér kereszttel, amely éppen darabokra tör egy vörös csillagot. A plakát készítője egyszerre utalt a nemzeti identitásra, a kereszténységre valamint a kommunista diktatúra bukására. A nemzeti és keresztény motívumok a párt címerében is helyet kaptak. „Hit, erő, tisztesség” – hirdeti a KDNP egy másik plakátján a felirat, középen magyar nemzeti színű címerpajzs látható, benne középen kereszt oldalról két búzakalásszal.

 

A párt által készíttetett választási kampányplakátok másik fontos tematikája az Európához való tartozás érzékeltetésében merült ki. Ez más rendszerváltoztató pártoknál is visszatérő téma volt. A szovjet megszállással és a kommunista diktatúra kiépülésével Magyarország letért arról a közel ezer éves útról, amely az országot a nyugati kereszténységhez kötötte. A Moszkvából érkező kommunizmus teljesen idegen világ volt Magyarország és Közép-Európa országai számára, így nem véletlenül jelent meg az Európához való tartozás hangsúlyosan az első szabad választások kampányplakátjain. Talán a legerősebb képi világgal a KDNP plakátjai fejezték ki mindezt. „Egy kis nép is naggyá lehet Európában” – olvashatjuk az egyik grafikán. A képen Európa térképét láthatjuk, rajta kiemelve Magyarország határvonalai a nemzeti trikolór színeivel kiegészítve. Mindezt az Erzsébet-híd képe egészíti ki, ami a legerősebb motívum a képen, nem csak Magyarország Európához való kapcsolódását fejezi ki, de nyilvánvalóan az ország Kelet és Nyugat közötti híd szerepére is utalni kívánt az alkotó.

 

„A kereszténydemokrácia útlevél Európába!” Vállalt elfogultsággal, de ez a legerősebb rendszerváltoztató plakátja a KDNP-nek. A grafika rendkívül egyszerű – de talán pont az egyszerű grafikájú plakátok voltak a legsikeresebbek, gondoljunk csak a FIDESZ Tessék választani című, csókos plakátjára – a felirat alatt egy útlevél kék vonallal szegélyezett oldalát láthatjuk, a háttérben felsejlik Európa térképének sziluettje, míg az előtérben, a párt címere alatt a Határőrség két Hegyeshalom felé való határátlépést igazoló pecsétje látható. Az utóbbi rendkívül erős szimbólum. A rendszerváltoztatás előtt egy hasonló pecsét az útlevélben az álom kategóriával volt egyenértékű, ahogy maga az útlevél is.

Ugyan a KDNP meglehetősen későn jelentkezett be a rendszerváltoztató pártok közé, a párt kampánya rendkívül sikeres volt, hiszen az 1990-es első szabad országgyűlési választásokon összesen 21 parlamenti mandátumot szereztek. Ráadásul a KDNP tagja lett a kormánykoalíciónak is. Ebben fontos szerepe volt a párt által forgalmazott kampányplakátoknak is, amelyek a keresztény és magyar identitást, valamint az európai útra való visszatérést szorgalmazták.

 

Balogh Gábor

Borítókép és a képek forrása: Terror Háza Múzeum fotótár

A plakát a Terror Háza Múzeum Először szabadon – Az 1990-es első szabad választások plakátjai című kiállításán is megtekinthető volt.