A Magyar Szabadság Éve

Vashegyi György

a Magyar Művészeti Akadémia elnöke

1970-ben született Budapesten. Liszt Ferenc-díjas karmester, a régizene kiemelkedő szakértője, előadója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. 2017 októberében a Magyar Művészeti Akadémia elnökévé választották. 1990-ben alapította meg Budapesten a Purcell Kórust Henry Purcell Dido és Aeneas operájának koncertelőadása kedvéért. Hasonló gondolat mentén hozta létre egy évvel később, 1991-ben az Orfeo Zenekart, hogy lehetővé tegye Monteverdi Orfeójának első teljes magyarországi bemutatását. Más zenekarok élén is láthattuk több ízben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1992 óta continuot oktatott, később barokk előadói gyakorlatot, régizene előadói gyakorlatot, repertoárismeretet és historikus zenetörténetet tanított. 2010 óta a Régi-zenei Tanszéki Csoport vezetője. Együttesei élén több régizenei mű hazai ősbemutatóját szervezte meg. 2014 óta a Versailles-i Barokk Zenei Központtal ápol szoros kapcsolatot, amelyből eddig hat francia barokk hangfelvétel jelent meg. 2015-ben Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozat kitüntetésben részesült.