Az 1960-as években, a kommunista diktatúra Lengyelországában egy fiatal lány, Ida éppen fogadalomtételére készül egy kolostorban. A rend főnöknője az örökfogadalom előtt elküldi Idát egyetlen élő családtagjához, hogy a döntése előtt ismerje meg rokonát, akivel életében még sosem találkozott. A felkeresett nagynéni Ida tökéletes ellentétpárja. A negyvenes éveiben járó egyedülálló nő életét önpusztító módon éli. Láncdohányos, alkoholista és alkalmi partnereivel próbálja feledni saját terhelő múltját. Wanda, a nagynéni az 1950-es években a sztálini típusú kommunista diktatúra idején népügyészként dolgozott, nevéhez több ártatlan politikai elítélt halálos ítélete fűződik, így érdemelte ki a „Véres Wanda” gúnynevet. Évekkel később kegyvesztetté vált és már csak kisebb ügyeket bíztak rá. Így volt ez akkor is, amikor egy késő őszi napon unokahúga felkereste őt. Ida semmit sem tud saját múltjáról, családjáról, hiszen a II. világháború alatt, utolsó élő rokonaként Wanda beadta a zárdába, ahol azóta is élt. Ekkor tudja meg nagynénjétől, hogy zsidó családból származik, amelyet a háború idején lengyel parasztok lemészároltak. Hasonló sorsra jutott Wanda kisfia is, akire testvére vigyázott, míg ő a partizánokhoz csatlakozott. Ida a fejébe veszi, hogy megkeresi szülei sírját, hogy lerója kegyeletét. A két rokon végül megtalálja azt a házat, ahol Ida szülei éltek, és nagy nehézségek árán sikerül rávenni a ház tulajdonosát – akiről később kiderül, hogy Ida szüleinek gyilkosa – hogy mutassa meg nekik a sírhelyet. A lemészárolt rokonok földi maradványait a két nő végül a lublini temető családi sírjában temeti el. A film vége hatásosan mutatja be, hogy a két főszereplő hogyan próbálja meg feldolgozni a traumát. Wanda öngyilkos lesz, míg Idát egy időre megkísérti a világi élet vágya, de végül elhatározza magát és visszatér a kolostorba, hogy letegye örökfogadalmát.

Az Ida 2013-ban készült, két évvel később Oscar-díjat kapott, mint a legjobb idegen nyelvű film, emellett számtalan díjban és elismerésben részesült. Az alkotás bármely közép-európai országban játszódhatott volna, hiszen olyan közös sorstörténetet mesél el, amely a 20. század során valamennyi térségbeli nép osztályrészét képezte. De nem „csak” a tragédiák, hanem azok kibeszéletlensége is közös vonása a közép-európaiaknak. A film hatásosan mutatja be, hogy ezeket a családi- és kollektív történelmi traumákat hogyan dolgozták fel egyéni szinten a korban. Volt, aki önpusztító életet élt, öngyilkosságba menekült, mint Wanda, de olyan is akadt, aki képes volt továbblépni és folytatni az életét, mint Ida.

A filmvetítést megelőzően Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója beszélgetett Tóth Eszter Zsófia történésszel. A beszélgetés során szóba került a történelmi traumák kibeszéletlensége, amelynek kiváló feldolgozása a film – hangzott el Tóth Eszter Zsófia részéről. A történész kiemelte Wanda perekben játszott szerepét is, amely szintén ismerős vonás, hiszen Közép-Európa-szerte, így Magyarországon is rengeteg bíró és ügyész állt a diktatúra szolgálatában, és hagyta jóvá egymás után a halálos- vagy éppen a súlyos börtönbüntetésekre vonatkozó ítéleteket. Néhány példát is megnevezve a történész kiemelte, hogy az ilyen vérbírák és vérügyészek közül nagyon sokan megélték a rendszerváltoztatást is, de felelősségre vonásukra nem került sor, habár az első szabadon választott Országgyűlés elfogadta az erre vonatkozó törvényt, amelyet azonban az Alkotmánybíróság elkaszált.

Békés Márton felszólalásában reagált a történelmi igazságtétel kérdésére. Elmondta, hogy az idén húsz éves Terror Háza Múzeum állandó kiállításában két olyan tabló is látható, amely nevén nevezi a két totalitárius diktatúra bűnelkövetőit. Az egyiken a két diktatúra bíráinak és ügyészeinek az arcképe és neve látható. A múzeum kutatási igazgatója megemlítette, hogy néhány éve revízió keretében frissítették a tablón szereplő adatokat, s ekkor derült ki, hogy az ott szereplők közül többen még akkor is éltek. Közülük csak az egyikük bánta meg korábbi cselekedeteit. Ez az abszolút kivétel, hiszen a többség – jegyezte meg Tóth Eszter Zsófia – hasonlóan a náci bűnelkövetőkhöz mindvégig arra hivatkozott, hogy „csak” felsőbb utasításra cselekedett.

Az Ida című film nagyszerű művészi feldolgozása az elhallgatott történelmi traumáknak, amelyek több tízmillió ember életét keserítették meg a 20. század során szerte Közép-Európában.

Balogh Gábor