A Magyar Szabadság Éve

A történelem, ami nem ért véget – Európa 30 évvel a kommunizmus bukása után

Terror Háza Múzeum, 1062 Budapest, Andrássy út 60.

Nemzetközi Konferencia a Terror Háza Múzeumban

Bár a berlini fal ledöntésével és a kelet-európai kommunista diktatúrák harminc évvel ezelőtti összeomlásával megszűnt a kontinens kettéosztottsága, az akkori eufóriából mintha mára alig maradt volna valami. Furcsa, mondhatnánk kínos helyzet állt elő Európában. A Jaltai Konferencia döntései révén egykor szuverenitásukat vesztett közép- és kelet-európai államok komoly csalódottsággal szembesülnek az úgynevezett szabad Nyugat, az Európai Unió régi tagországainak érzéketlenségével, politikai és gazdasági agresszivitásával. Sőt, Kelet-Európa nemzeti közösségei – két totális diktatúra történeti tapasztalatával – már-már úgy érzékelhetik, hogy egy a Szovjetunió birodalomépítő attitűdjére kísértetiesen hasonlító közegbe kerültek, ahol jelentős erők igyekeznek felszámolni a gondolat- és a véleménynyilvánítás szabadságát. Mindeközben folyamatos támadás éri az Európa hagyományos nemzetállami szerkezetét megőrizni kívánó politikai közösségeket.

Mindez nagyon ismerős a volt szocialista tömb országai számára, hiszen a kommunista eszme kizárólagosságát hirdető Szovjetunió is univerzalisztikus értékekre hivatkozva igyekezett felszámolni a nemzetállami kereteket és a hagyományos identitás-közösségeket. Ha figyelmesen követjük az Európai Unióban zajló politikai küzdelmeket, jogosan merülhet fel a kérdés: kik is ragadtak benne a totalitariánus múltban? A XXI. Század Intézet 2019. november 14-i nemzetközi konferenciáján neves külföldi és hazai előadók elemzik a rendszerváltoztatás óta eltelt harminc esztendő történeti, társadalmi és politikai folyamatait. A tanácskozás a Magyarország Kormánya által meghirdetett „Harminc éve szabadon” emlékév programsorozatának része.

Előadók / Speakers

Kövér László

a Magyar Országgyűlés elnöke

Gulyás Gergely

a Miniszterelnökséget vezető miniszter

Schmidt Mária

kormánybiztos, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója

Ivan Krastev

a szófiai Liberális Stratégiai Központ elnöke és a bécsi Társadalomtudományi Intézet (IMW) állandó tagja

Francesco Giubilei

az olaszországi Fondazione Tatarella elnöke

Frank Füredi

a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa

Békés Márton

a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója

Időpont: 

2019. november 14. (csütörtök) 10 óra

9:30-10:00ÉRKEZÉS, REGISZTRÁCIÓ
10:00-10:05

MEGNYITÓ

Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója

10:05-10:15

KÖSZÖNTŐ

Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter

10:15-10:45

A TÖRTÉNELEM, TE OSTOBA! – MEGÉRTENI 1989/90-ET

Schmidt Mária kormánybiztos, a XXI. Század Intézet főigazgatója

10:45-11:15

1989 ÉS A MÁSOLÁS IMPERATÍVUSZA

Ivan Krastev, a szófiai Liberális Stratégiák Központjának igazgatója

  
11:15-11:30SZÜNET
  
11:30-12:00

NEMZETI POPULIZMUS ÉS KONZERVATIVIZMUS: EZ EURÓPA JÖVŐJE ÁTTEKINTÉS OLASZORSZÁGTÓL MAGYARORSZÁGIG

Francesco Giubilei, az olaszországi Fondazione Tatarella elnöke

12:00-12:30

EURÓPAI ÚTVESZTŐ A HIDEGHÁBORÚ UTÁN

Frank Füredi, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa

12:30-13:00

KÖZÉP-EURÓPAI JÖVŐKÉP EURÓPÁRÓL

Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója

  
13:00-13:30EBÉDSZÜNET
  
13:30-14:45

KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS 

 

Ivan Krastev, Francesco Giubilei, Schmidt Mária, Frank Füredi, Békés Márton

Moderátor: Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója

  
14:45-15:00ZÁRSZÓ
 Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke

 

Szinkrontolmácsolást biztosítunk.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

Részvételi szándékát legkésőbb 2019. november 13. (szerda) 12:00 óráig legyen szíves jelezni.

A sajtórészvétel regisztrációhoz kötött, részvételi szándékát kérjük jelezze a press@xxiszazadintezet.hu címen.