A Romániában 1944-től fokozatosan kiépülő kommunista diktatúra, az egyik legszélsőségesebb totalitárius rezsimet képviseli a szovjet blokk történetében. Érdemi változás Sztálin 1953-as halála után sem következett be, sőt, a diktatúra a kommunista terrorpolitika „hagyományos” eszközei mellett idővel kiegészült a sovinizmus és a dinasztikus berendezkedés eszköztárával is. Mindez egy olyan országban, ahol 1944-ben alig ezer tagja volt a helyi pártnak, ráadásul azok nagy része is a nemzeti kisebbségek – zsidók, magyarok, svábok – közül került ki. Írásunkban a román kommunista diktatúra természetét vizsgáljuk. 

A 30 éve szabadon emlékév keretében 2020. február 14-én indult az Út a szabadsághoz: az állampolgári kompetenciák fejlesztési lehetőségei a közép- és kelet-európai rendszerváltoztatások tükrében című országos akkreditált pedagógus-továbbképzés, amelyet a koronavírus-járvány miatt sajnos bizonytalan ideig kénytelen vagyunk szüneteltetni.

Március 15. több mint másfél évszázada a magyarság egyik legfontosabb ünnepe. 1991 óta ezen a napon állami ünnep keretében emlékezünk meg az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eseményeiről, hőseiről, a magyar szabadságról. A kommunista diktatúra évtizedei alatt március 15-ét munkanappá nyilvánították, az ünnep központi üzenetét minden eszközzel próbálták ellehetetleníteni. Volt okuk félni a magyar történelem egyik legszebb napjától: magyar szabadságról beszélni akkor, amikor az országot a szovjet csapatok tartották megszállás alatt, életveszélyes volt a hatalom számára. Alábbi írásunkban bemutatjuk, hogyan próbálták megünnepelni hazánkban a tiltás ellenére évről-évre a magyar szabadság napját.

A kommunista diktatúra nem csak az ellenzéki mozgalmakat vagy éppen az utcára vonuló százezres létszámú tüntetéseken résztvevőket tekintette ellenségének, hanem a kultúra „nem vonalas” képviselőit is. A könnyűzene képviselőit az állambiztonság fokozott figyelmével tüntette ki. Az 1970-es évek végén új „ellenség” jelent meg a szervek horizontján: a punkok.