Anna Funder Stasiország című könyvében az írónő azokat a történeteket osztja meg az olvasóval, amelyeket a rendszerváltoztatást követően folytatott beszélgetések során gyűjtött össze. Olyan embereket keresett fel, akik vagy a Stasi munkatársai voltak, vagy éppen a titkosrendőrség tevékenységének elszenvedői. Számos tragikus életutat ismerhet meg az olvasó Funder művéből. Talán az egyik legtragikusabb Miriam története, akinek a férjét gyakorlatilag kivégezte a Stasi. Miriam és férje folyamatos zaklatásnak volt kitéve a szervek által. Egy napon a férfit behívatták és végül soha nem tért haza. Miriamot telefonon értesítették, hogy a férje sajnálatos módon elhunyt. Az asszonynak még azt is meg akarták szabni, hol és milyen temetésen vehet búcsút férjétől. A halál okaként öngyilkosságot „állapítottak” meg, amit a felesége elképzelhetetlennek tartott, de a holttestet nem hagyták szemrevételezni. Miriam végül kiharcolta a nyitott koporsós temetést, s ekkor egyértelművé vált, hogy a koporsóban lévő férfi nyakán nincs kötél általi sérülésnek nyoma, amiről a halotti bizonyítvány szólt, viszont a fején zúzódásokat fedezett fel. Miriam férjét a rendszerváltoztatás után napvilágra került iratok szerint a Stasi a búcsúztató másnapján tervezte elhamvasztani. Az asszony évekkel később is azért küzdött, hogy kiderítse mi történt a férjével? A Stasi működése során a legtöbb halálos ítéletet és kivégzést titokban tartották. Az ítéletről és a kivégzésről a hozzátartozókat általában nem értesítették. „A holttestet gyakran elhamvasztották, a hamvakat pedig titokban, olykor építkezési területeken temették el.”

Ami a Stasi magyar kapcsolatait illeti, a Kádár-korszakban a keletnémet szolgálat kitűnő kapcsolatokat ápolt magyar megfelelőjével. Erre legfőképpen azért volt szüksége a keletnémet állambiztonságnak, mert alapvető operatív eljárás volt, hogy az NDK állampolgárait külföldön is megfigyeljék. Természetesen ez a magyar szerveknél is bevett szokás volt, viszont a keletnémetek előszeretettel jöttek Magyarországra nyaralni, ami fokozta a Stasi magyarországi jelenlétét. A magyar és a keletnémet szervek 1956-ot követően szorosabbra fonták kapcsolataikat. 1958-ban az együttműködésre vonatkozóan Biszku Béla vezetésével Berlinben megállapodást írtak alá a felek. De minden együttműködés ellenére az 1980-as évek végén bekövetkező változásoknak a politikai rendőrség sem tudott megálljt parancsolni.

Az NDK és Magyarország kapcsolatában 1989-re a legnagyobb problémát a tízezrével Magyarországon tartózkodó keletnémet menekültek kérdése jelentette. Az NDK büntetőtörvénykönyve három évig terjedő szabadságvesztéssel, illetve pénzbüntetéssel sújtotta azokat, akik az ország területét engedély nélkül próbálták elhagyni. A keletnémet turisták magyarországi tartózkodásuk idejére azonban nem voltak kötelesek vízumot igényelni, elegendő volt a 30 napos kiutazást engedélyező okmány megléte. 1963 után a Stasi külön operatív egységet küldött Magyarországra, hogy szemmel tarthassa az itt tartózkodó NDK-s állampolgárokat. A szocialista országokat tekintve, Románia kivételével mindenhova küldtek operatív egységeket. „Az 1970-es évek közepéig az operatív csoport tagjai csak a nyári szezon idején, május és szeptember között tartózkodtak Magyarország területén. A Stasi szemében a szocialista országokba utazó NDK-állampolgárok biztosítása azt jelentette, hogy a honfitársaikat megfigyelték nyaralásuk idején.” A magyarországi operatív csoport főhadiszállásai Budapesten és Siófokon voltak. Az úgynevezett Balaton-brigád tagjai a forgalmasabb nyaralóhelyeken voltak elszállásolva.

Az 1980-as évek végén a keletnémet szolgálat elégedetlenül vette tudomásul a magyarországi változásokat. A Stasinak sokkal radikálisabb elképzelései voltak arról, hogyan kellene a tiltott határátlépés közben elkapott állampolgárokkal szemben fellépni. Sérelmezték azt is, ha egy NDK-s állampolgár nyugati hozzátartozójával beszélhetett. A magyar hatóságok a kisgyermekes anyák előzetes letartóztatásától gyakran eltekintettek, szállodában helyezték el és figyelmeztették őket, majd a vizsgálati jegyzőkönyvet megküldték a keletnémet hatóságoknak. Ezzel szemben a Stasi az anya letartóztatását és a gyermek nevelőotthonba zárását várta el. Az 1980-as években a Magyarországra beutazó turisták száma elérte a tizenötmillió főt, közülük több mint egymillióan a két Németországból utaztak be. Az NDK egyre növekvő aggodalommal figyelte az eseményeket. Miután Magyarország bevezette a világútlevelet és felszámolta a nyugati határon lévő műszaki határzárat, gyakorlatilag nem tudtak megálljt parancsolni a Magyarországra özönlő NDK-s turistáknak, akik azért érkeztek hazánkba, hogy a nyugati határon keresztül távozzanak Ausztria felé. A kegyelemdöfést az 1989. augusztus 19-i Páneurópai Piknik jelentette az NDK számára.

A Berlini fal novemberi lebontása végleg megpecsételte a Stasi sorsát. 1989. november 9-én a német állampolgárok megkezdték a gyűlölt fal lebontását. Közben a Stasi emberei az évtizedek alatt felhalmozott iratanyagok tömeges megsemmisítését végezték. A Stasi működése és az NDK fennállása együttható tényezők voltak, így szinte törvényszerű, hogy az egyik megszüntetése a másik eltűnését vonta maga után.

László Bernadett

Az írás első része ide kattintva elérhető.

Borítókép: A Terror Háza Múzeum 2009-ben megnyitott Átvágva című az 1989-es határnyitást feldolgozó időszaki kiállításának tárlata.