A Szovjetunió széthullásának folyamata során számos olyan konfliktus bontakozott ki, amelyeket a mai napig nem sikerült feloldani, az ellentétek lecsillapodása nem a helyzet rendeződésével, hanem a – gyakran a szó szoros értelmében vett – frontvonalak megmerevedésével járt együtt. Az egyik ilyen, az Európai Unió közvetlen szomszédságában évtizedek óta jelenlévő befagyott konfliktus az általában Transznisztriaként emlegetett, Dnyeszter-melléki Moldáv Köztársaság nevű szakadár államképződményhez fűződik.
A Dnyeszter-melléki konfliktus előzményeiről itt olvashatnak.
A moldovai központi hatalom konfliktusa az ország területén formálódóban lévő szakadár köztársaságokkal, Transznisztriával és Gagauziával 1990 őszén éleződött ki. A kisinyovi kormányzat megpróbálta rendőri erők és nacionalista szabadcsapatok bevetésével letörni a szeparatista kezdeményezéseket.
Október 25-én a Moldova nacionalista miniszterelnöke, a Romániával való egyesülést szorgalmazó Mircea Druc által felbujtott önkéntesek rendőrök kíséretében megindultak Gagauzia központja, Komrat városa felé, azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák az önhatalmúlag kihirdetett helyi választások megtartását. Az önszerveződő gagauzok segítségére Ukrajnán keresztül Transznisztriából érkeztek szabadcsapatok, az összetűzés veszélye egyre közelebb került. Ekkor azonban még sikerült békés megállapodásra jutni, a transznisztriaiak és a nacionalisták is visszavonultak. Gagauzia évekig önálló, el nem ismert köztársaság formájában működött, amelynek kapcsolata ugyan feszült volt Moldovával, polgárháborúig azonban nem fajult. 1994-ben a Gagauz Köztársaság békés keretek között tért vissza Moldova kötelékébe autonóm területként.
November 2-án a moldovai különleges belügyi erők megpróbálták ellenőrzésük alá vonni a Dnyeszter bal partján fekvő, a kikiáltott szakadár köztársasághoz, Transznisztriához csatlakozó Dubosszári (Dubăsari) városát. A rendvédelmi erők a városba nyomulva a helyi lakosság ellenállásával voltak kénytelenek szembesülni, aminek hatására könnygázt és éles lőfegyvereket is bevetettek. Ezen a napon vesztették életüket a Dnyeszter-melléki konfliktus első halálos áldozatai.
Az ezután állandósuló szórványos összetűzések egyik oldalról a moldovai rendőri és katonai erők, és az őket támogató, gyakran a Romániával való egyesülést szorgalmazó nacionalista szabadcsapatok, másik oldalról a szovjetpárti, orosz, ukrán és moldáv lakosokból álló transznisztriai gárdisták között 1992 tavaszán eszkalálódtak, elsősorban Dubosszari és Benderi (Bender) városában vívtak súlyos harcokat.
1992 nyarán a Dnyeszter bal partján állomásozó 14. orosz hadsereg gyakorlatilag a szorongatott helyzetben lévő szakadár köztársaság oldalán avatkozott be a konfliktusba, megbékélésre kényszerítve a feleket. 1992. július 21-én Moszkvában Borisz Jelcin orosz és Mircea Snegur moldovai elnök aláírták a Moldovai Köztársaság Dnyeszter-melléki területén zajló fegyveres konfliktus rendezésének alapelveiről szóló megállapodást, amely a harcok beszüntetését és az konfliktus befagyasztását jelentette a felek által elfoglalt pozíciók mentén, a frontvonal biztonságát pedig orosz békefenntartók vonták ellenőrzésük alá.
Ennek nyomán a Szovjetunió széthullásakor a Dnyeszter-melléki Moldáv Köztársaság nevet felvevő formáció Tiraszpol központtal, de facto önálló állammá vált, amelyet azonban a nemzetközi közösség nem ismer el. A szakadár államalakulatot a szovjet idők iránti nosztalgia és az erős oroszbarátság jellemzi, az el nem ismert köztársaságban máig állami ünnepként kezelik november 7-ét az 1917-es bolsevik hatalomátvételre emlékezve, hivatalos zászlóként pedig a Moldovai SZSZK egykori lobogóját és az orosz trikolórt használják.
A befagyott Dnyeszter-melléki konfliktus és az oroszok abban való szerepvállalása, máig jelentős befolyásuk a szakadár területen hozzájárul ahhoz, hogy Moldova politikai életében napjainkban is a Nyugathoz és Oroszországhoz való viszony jelenti az egyik fő törésvonalat. S bár a szakadár területek mára részben integrálódtak Moldova gazdasági és társadalmi életébe, a kérdés rendezetlensége rányomja a bélyegét Európa egyik legszegényebb országának politikai és gazdasági helyzetére.
Kosztur András