November 7. évtizedek óta pirosbetűs ünnep volt a Magyar Népköztársaságban. Nem volt ez másként 1988-ban sem. A pártvezetés a szokásos külsőségek mellett próbálta ünnepeltetni a magyar emberekkel a „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” évfordulóját. Néhányan a budapesti Vörösmarty téren azonban a „megemlékezés” teljesen más formáját választották.

1956-ban Magyarország már több mint tíz éve a Szovjet Hadsereg megszállása alatt állt. Ezen a helyzeten az sem változtatott, hogy 1953-ban meghalt Sztálin, s három évvel később a hatalmat már Nyikita Hruscsov birtokolta, akit a nyugati propaganda az enyhülés híveként mutatott be saját közvéleményének. A nemzetközi eseményekben bekövetkezett változások kihatással voltak a Magyarországot megszállva tartó szovjet haderőre is. 

Cikksorozatunk előző részében olvashattuk, hogy Bulgáriában az első szabad választások nem jelentették a helyi rendszerváltoztatás végét. A befejező részben a folyamat utolsó állomásait mutatjuk be. 

Fontos történelmi események, korfordulók általában nyomot hagynak a szépirodalom világában is. Nem volt ez másként a rendszerváltoztatás történetével sem. A drámaíró, Schwajda György Ballada a 301-es parcella bolondjáról című művében a 30 évvel ezelőtti események egyik legfontosabb epizódját, az 1956-os hősök sírjai feltárásának körülményeit ecsetelte, egy látszólag mellékszereplőnek tűnő személy történetén keresztül, akinek (akiknek) a szolgálataira azonban a Kádár-rendszer felépült.

1991. június 19-én Viktor Silov altábornagy a záhonyi Tisza-hídon keresztül elhagyta Magyarország területét. A főtiszt volt az utolsó szovjet katona, aki Magyarországon állomásozott, távozása a függetlenség helyreállítását jelentette Magyarország számára. A június 19-i történelmi pillanatig azonban nagyon hosszú és rögös út vezetett, írásunkban ennek a folyamatnak az állomásait mutatjuk be.