A Magyar Szabadság Éve

Búcsú ’91

1990. március 10-én, Moszkvában a magyar kormány és a Szovjetunió kormányának képviselője egyezményt írtak alá a Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok kivonásáról. A dokumentum 1991. június 30-át határozta meg a megszállás utolsó napjaként. Habár az utolsó szovjet katonatiszt, Viktor Silov, már június 19-én távozott az országból, Magyarország szuverenitása június 30-val állt teljes mértékben helyre. Aznap országszerte megünnepelték a függetlenség visszaszerzését. Másnap, július 1-én, Prágában Antall József Magyarország miniszterelnöke aláírta a Varsói Szerződés föloszlatásáról szóló okmányt. 

„Ezeket a napokat jegyzi majd a história, mert négy és fél évszázad alatt kevésszer volt szabad ez a föld. A mi dolgainkban végre mi dönthetünk, bölcsen mérlegelve helyzetünket, és téve azt, amit tennünk kell. Most az új társadalom felépítéséhez alapoznunk kell kőből is, becsületből is, erényből is.” – hangoztatta Szabad György, az Országgyűlés elnöke Szombathelyen ünnepi beszédében. Június 30-án országszerte ünnepelték Magyarország függetlenségének helyreállítását. Ünnepi beszédek, istentiszteletek és igazi búcsúi hangulat jellemezte az országot. Antall József miniszterelnök szűkebb hazájában Somlóvásárhelyen vett részt a megemlékezésen: „A mai napon a két ország között létrejött megállapodás alapján Magyarország teljesen függetlenné vált, hazánkban sem jogi, sem más értelemben ténylegesen nem tartózkodnak többé idegen csapatok, a szovjet hadsereg magyarországi állomásoztatásának története lezárult.” – jelentette ki a miniszterelnök, Somló-hegyi beszédében. Antall József fiatalon Somlóvásárhelyen élte át az ország szovjet megszállását, ezért is döntött úgy, hogy 1991. június 30-án a magyar szuverenitás helyreállításának napján ezen a helyszínen mondja el ünnepi beszédét. A miniszterelnök útja Somlóvásárhelyről Szentkirályszabadjára vezetett, ahonnan katonai repülőgéppel utazott tovább Prágába, hogy másnap aláírja a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének megszűnéséről szóló okmányt.

A csehszlovák fővárosban lezajlott történelmi találkozó véget vetett annak a katonai kényszerszövetségnek, amely 1955-öt követően gúzsba kötötte a közép-európai országokat, s amelynek nevében a Varsói Szerződés országai 1968-ban végrehajtották a csehszlovákiai bevonulást. Jiří Dienstbier csehszlovák külügyminiszter kifejtette: „A VSZ szervezete egy bizonyos helyzetben jött létre, és az volt a feladata, hogy biztosítsa a sztálinista rendszer tartósságát Közép- és Kelet-Európában.” A kényszerszövetség létezése mindhárom visegrádi országot egyformán súlyosan érintette. 1956-ban Magyarország hivatalosan is kinyilatkoztatta a kilépését a Varsói Szerződésből, ám ennek elismerése helyett a szovjet intervenció vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot. 1968-ban Csehszlovákiát a Varsói Szerződés csapatai szállták meg, ezzel biztosítván a kommunista diktatúra túlélését. Lengyelország fővárosa pedig – az itt élők akarata és jószándéka ellenére – névadója volt a kommunista diktatúrák védelmi szövetségének három és fél évtizeden keresztül. Így nem véletlen, hogy Lech Wałesa lengyel elnök felszólalásában így fogalmazott: „Önmagában nem szeretem a temetéseket, most azonban örülök, hogy feloszlott a szervezet.” A magyar miniszterelnök felszólalásában cáfolta, hogy a VSZ megszűnése felborítaná az európai biztonsági rendszert: Nem keletkezik biztonsági vákuum a szervezet feloszlatásával, mert a Varsói Szerződés nem nyújtott biztonságot. Arról van szó, hogy most lehetőség kínálkozik az európai biztonság újraszervezésére, újragondolására.” Az egyezmény aláírására nem sokkal déli 12 óra után került sor. A találkozón a szovjet elnök, Gorbacsov nem vett részt, a dokumentumot helyettese Gennagyij Janajev, az augusztusi puccskísérlet egyik vezetője írta alá. Gorbacsovra nem jellemző, hogy akár egyetlen nemzetközi találkozót is kihagyott volna, így valószínűleg azt nem szerette volna, ha az ő neve szerepel a Varsói Szerződés feloszlatásáról szóló egyezményen, hiszen a szervezet létéhez szinte végig ragaszkodott.

Antall József javaslatára a résztvevő országok vezetői az aláírást követő sajtóértekezleten reagáltak a jugoszláviai eseményekre is. Itt azonban már nem volt olyan egyértelmű az összhang. Janajev alelnök egyértelműen Jugoszlávia egysége mellett foglalt állást, s őt követte a szovjetek bábja, Ion Iliescu román elnök is. Ezzel szemben a visegrádi országok egyértelműen az önrendelkezés tiszteletben tartása mellett és az erőszak ellen foglaltak állást. A sajtóértekezlet másik érdekes színfoltját is Janajev idézte elő, amikor kijelentette, hogy a VSZ feloszlatását követően most már a NATO megszüntetésére kell koncentrálni, mivel többé már nincs szükség katonai tömbökre. Antall József válaszában reagált a szovjet alelnök elképzelésére: „Óriási különbség van a Varsói Szerződés és a NATO között. A Varsói Szerződés vazallus államok, nem szuverén államok szövetséges szervezete volt, míg a NATO szuverén államok önkéntes szövetsége.” Ezzel minden más résztvevő is egyetértett.

A szovjet csapatok kivonásával, valamint a KGST és a Varsói Szerződés fölszámolásával teljes mértékben helyreállt Magyarország szuverenitása. Már csak egyetlen tényező volt, amely veszélyeztette a szabadságukat frissen visszaszerzett közép-európai országokat, a Szovjetunió létezése. 1991 júliusában még senki sem látta előre, hogy fél év múlva ez a félelem is okafogyottá válik majd.

Balogh Gábor

Borítókép: A Magyar Hírlap, 1991. július 2-i címlapja