1989 decemberében a térség országai közül utolsóként Romániában is megbukott a kommunista diktatúra. A Tőkés László temesvári lelkész bátor kiállását értékelő helybeliek (magyarok, románok, szerbek és németek) szolidaritási tüntetése antikommunista forradalommá fejlődött, amely néhány nap alatt elsöpörte a diktatúrát. Magyarok és románok ezek után hittek abban, hogy lehetőség van egy békés közös ország felépítésére és működtetésére. Hogy ez végül nem így történt meg, arról a posztkommunista politikai elit, élén az egykor Ceaușescu bizalmasának számító Ion Iliescu ideiglenes államelnökkel, és a hírhedt Securitate szervei gondoskodtak. Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a kötet társszerkesztője bevezető tanulmányában foglalja össze az események lényegét: „Azért szerveztek magyarellenes pogromot Marosvásárhelyen és környékén, hogy lehetetlenné tegyék a román és a magyar polgárok közös fellépését a bukott eszme győztes katonáival szemben. Hogy elhitessék honfitársaikkal, nem szabad az országot a katasztrófába vivő, éppen csak megbuktatott rendszer felelőseinek megnevezésével, politikai túlélésük megakadályozásával foglalkozniuk, mert a magyar szeparatizmus, nacionalizmus olyan fenyegető erő, melynek legyűrésével csak a tapasztalt szekusok és a sokat próbált pártapparatcsikok képesek megbirkózni.”

A hazugságokkal és soviniszta jelszavakkal felheccelt, a környékbeli falvakból beszállított, leitatott tömeg rátámadt a békésen gyülekező helybeli magyarokra, valamint a magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházára. Az épületben tartózkodó magyarok a padlásra menekültek, s csak a román katonaság megérkezése után hagyták el a helységet. A katonák azonban, ahelyett hogy ígéretükhöz híven biztosították volna a távozók testi épségét ráeresztették a csőcseléket a menekülőkre. Ekkor vesztette el bal szeme világát Sütő András író. Másnap, március 20-án a románok újabb magyarellenes pogromra készültek. Ezt akadályozták meg a környékbeli cigányság képviselői, akik egyrészt a város környéki falvakban úttorlaszokat emeltek, hogy a román csőcseléket szállító buszok ne érkezzenek meg a városba, másrészt fehér inget öltve bementek Marosvásárhelyre, ahol „Ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok!” kiáltással rárontottak a románokra, akiket végül a magyar tüntetők segítségével kiszorítottak a városból. Mindez persze nem szerepelt a román politikai elit terveiben, így a másnap a városba érkező román katonaság nem az erőszakos románokat gyűjtötte be, hanem a magyar tüntetőket és a segítségükre siető környékbeli romákat. A letartóztatottakat kivétel nélkül súlyosan bántalmazták, majd koncepciós perekben börtönbüntetésre ítélték őket. A marosvásárhelyi eseményekkel végül elérte a célját Iliescu és köre. Tőkés László tanulmányát idézve: „A vásárhelyi fekete március forgatókönyvének végkifejletében a kiprovokált interetnikai konfrontáció arra szolgált ürügyül, hogy haló poraiból újjáélesszék, és Román Hírszerző Szolgálatnak kereszteljék át a hírhedt Securitatét.” Ezzel a posztkommunista román elit két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt átmentette a Securitatét, másrészt sikerült továbbra is napirenden tartania a magyarellenes érzelmeket, amivel saját tehetetlenségét és alkalmatlanságát próbálta palástolni, a „mindenért a magyarok a felelősek” és a „magyarok Erdélyt akarják” hazugságaival. Kincses Előd jogász, az események átélője, egyben az erdélyi magyar kisebbségi jogok elszánt harcosa írja tanulmányában: „A temesvári ellenállás sikerének éppen az volt a titka, hogy ellehetetlenült az a Ceausescu-féle érvelés, hogy Tőkés László védelmére csak a magyarok állnak ki. Nem tudta az eseményeket olyan magyar diverziós kísérletként felmutatni, amelynek Erdély elszakítása a célja. Pedig akkor Ceausescu a román nép és Erdély védelmezőjeként, megmentőjeként léphetett volna fel.” Így jutott el a kommunista diktatúrától véres forradalommal megszabaduló Románia Temesvártól Marosvásárhelyig.

A kötet az események rövid leírását tartalmazó kronológiával indít, majd Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Tőkés László református püspök írását olvashatjuk. A kötet különösen fontos része az eseményekben résztvevők és családtagjaik múltidézése, valamint Puczi Béla roma hős visszaemlékezése, aki bátor kiállása miatt volt kénytelen elhagyni szülőfaluját és családját, menekülvén a román hatóságok üldözése elől. Az események felidézéséről szóló részt Kincses Előd jogvédő visszatekintése zárja. A kötet záró fejezetében Bajnai Gordon miniszterelnök és Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnökének gondolatait olvashatjuk. 2010 márciusában a Terror Háza Múzeumban hatan vehettek át – hárman posztumusz – Petőfi-emléklapot helytállásuk elismeréseképpen. Egy hónappal később az Országházban Kisebbségekért-díjjal tüntették ki Marosvásárhely roma hőseit.

Balogh Gábor

Egymásnak ítélve – Fekete március Marosvásárhelyen. XX. Század Intézet, Bp. 2011.

A kötet a Terror Háza Múzeum webshopjában, ide kattintva megvásárolható.

A sorozat eddig megjelent írásai:

Karol Sauerland: Együtt egyedül – A Szolidaritás naplója

Schmidt Mária (szerk.): Helmut Kohl – Az egyesítés kancellárja

Kormos Valéria: Álomszövők – Nőnek lenni a Kádár-korban

Vlagyimir Bukovszkij: A moszkvai per

Mart Laar: Vissza a jövőbe

Békés Márton (szerk.): Szabadság/Harcosok

Schmidt Mária (szerk.): Egy vidéki srác a gonosz birodalma ellen – Ronald Reagan 1911–2004

Mit kezdjünk vele? – Kádár János (1912–1989). XX. Század Intézet, Bp. 2007.