A Romániában 1944-től fokozatosan kiépülő kommunista diktatúra, az egyik legszélsőségesebb totalitárius rezsimet képviseli a szovjet blokk történetében. Érdemi változás Sztálin 1953-as halála után sem következett be, sőt, a diktatúra a kommunista terrorpolitika „hagyományos” eszközei mellett idővel kiegészült a sovinizmus és a dinasztikus berendezkedés eszköztárával is. Mindez egy olyan országban, ahol 1944-ben alig ezer tagja volt a helyi pártnak, ráadásul azok nagy része is a nemzeti kisebbségek – zsidók, magyarok, svábok – közül került ki. Írásunkban a román kommunista diktatúra természetét vizsgáljuk. 

Március 15. több mint másfél évszázada a magyarság egyik legfontosabb ünnepe. 1991 óta ezen a napon állami ünnep keretében emlékezünk meg az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eseményeiről, hőseiről, a magyar szabadságról. A kommunista diktatúra évtizedei alatt március 15-ét munkanappá nyilvánították, az ünnep központi üzenetét minden eszközzel próbálták ellehetetleníteni. Volt okuk félni a magyar történelem egyik legszebb napjától: magyar szabadságról beszélni akkor, amikor az országot a szovjet csapatok tartották megszállás alatt, életveszélyes volt a hatalom számára. Alábbi írásunkban bemutatjuk, hogyan próbálták megünnepelni hazánkban a tiltás ellenére évről-évre a magyar szabadság napját.

A kommunista diktatúra nem csak az ellenzéki mozgalmakat vagy éppen az utcára vonuló százezres létszámú tüntetéseken résztvevőket tekintette ellenségének, hanem a kultúra „nem vonalas” képviselőit is. A könnyűzene képviselőit az állambiztonság fokozott figyelmével tüntette ki. Az 1970-es évek végén új „ellenség” jelent meg a szervek horizontján: a punkok.

A hazai szamizdat fénykorának az 1980-as évtizedet tekinthetjük. Tucatnyi kiadó jelentetett meg saját folyóiratot, önálló kiadványok százai kerültek ki az illegális „könyvpiacra”. A példakép Lengyelország volt, amely utcahosszal előzte a közép-európai régió kommunista országait a szamizdatos tevékenységben, így nem meglepő módon a magyar ellenzék képviselői is Varsóba utaztak tanulni, és a tudás mellett általában onnan érkezett a technikai háttér is. Az alábbiakban néhány magyar szamizdatkiadó tevékenységét mutatjuk be – a teljesség igénye nélkül – akik az ellenzék különböző platformjait képviselték az 1980-as években.

1991-ben már Közép-Európa-szerte „nagyüzemben” zajlott a szovjet csapatok kivonása a megszállt országokból. A térség országai számára mindez, több mint négy évtized után a függetlenség visszaszerzését jelentette. A szovjet társadalom jelentős része számára viszont a csapatkivonás felért egy háborús vereséggel. Nem véletlenül. A szovjetek úgy tekintettek a közép-európai régióra, mint háborús trófeára. Ráadásul a megszálló csapatokban való szolgálat katonák milliói számára jelentett a hazainál jóval kényelmesebb életet és biztos megélhetést. A szovjet csapatkivonás szovjet csapatokat érintő következményeiről Balogh Gábor, a Terror Háza Múzeum történésze beszélt a Kossuth Rádió 30 éve szabadon című műsorában. 

1989-re a közép-európai országok sorra rázták le magukról a kommunista diktatúra bilincseit. Ekkorra már az NDK vezetésének is szembe kellett néznie saját népe anti-kommunista lázadásával. Ez a Szovjetunió számára kétszeresen is fájdalmas volt, hiszen a keletnémet államra, mint a második világégés legjelentősebb háborús trófeájára tekintett. A diktatúrában élők azonban nyíltan lázadtak a kommunista rendszer ellen, s a német egység mellett szálltak síkra.