A történelmi egyházak Közép-Európa-szerte kiemelkedő szerepet játszottak a vasfüg-göny lebontásában és a kommunista diktatúrák felszámolásában. Gondoljunk csak Szent II. János Pál pápa pontifikátusára, Kozma Imre atya tevékenységére vagy éppen Tőkés László temesvári református lelkész bátor kiállására. Ebbe a sorba tartozik a keletnémet kommunista diktatúrában működő Evangélikus Egyház lelkészeinek tevékenysége is, akik valódi békemozgalmat szerveztek, szemben a diktatúra hamis békefelhívásaival. A mozgalom jelképévé Izaiás próféta jövendölése vált: „Ekevassá kovácsolják kardjukat.”

„Mit kezdjünk vele?” – olvashatjuk a csupa nagybetűs kérdőmondatot a Kádár Jánosról szóló tanulmánykötet címlapján. Jogos a kérdés, hiszen harminc évvel a rendszerváltoztatás és harminckét esztendővel a diktátor halála után még mindig aktuálisak Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész kötetben szereplő tanulmányában megfogalmazott gondolatai: „Öröksége ólomsúlyként nehezedik ránk, a feldolgozatlan, kibeszéletlen múlt megosztja az országot, bizalmatlanságot, állandó nyugtalanságot gerjeszt.” A XX. Század Intézet gondozásában 2007-ben megjelent kötet tanulmányait elolvasva nem csupán azt tudhatjuk meg, miért ilyen súlyos örökséggel terhelt a kádárista múlt, de számos a kádári diktatúra működésével kapcsolatos kérdésre is választ kaphatunk.

„A nemzetet akartuk megváltoztatni, és a világot változtattuk meg.” – jelentette ki Ronald Reagan leköszönő amerikai elnök utódja, George Bush beiktatásán. Reagan elnöksége valóban az egész világra óriási hatással volt. Az elnök országával megnyerte a hidegháborút, s ezzel hozzájárult a szovjet megszállás alatt élő közép-európai országok szabadságának visszaszerzéséhez. Budapesten, a Szabadság téren teljesalakos szoborral adóztak az elnök emlékének, míg születésének századik évfordulóján, 2011-ben nemzetközi konferenciát szerveztek a Terror Háza Múzeumban a XX. Század Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében Reagan történelmi teljesítményének elemzésére. A konferencián elhangzott előadások írott, bővített változatai Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész szerkesztésében még ugyanabban az évben könyvalakban is megjelentek.

1990-ben, több mint ötvenévnyi tagadás után, Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára elismerte az 1939-ben megkötött Sztálin–Hitler-paktum (Molotov–Ribbentrop-paktum) titkos záradékának létezését. A paktum lényegében egy megnemtámadási egyezmény volt, a hozzá csatolt titkos jegyzőkönyv pedig Közép- és Kelet-Európának a két totalitárius diktatúra közötti felosztását vázolta fel. Habár a náci Németország 1945-ben elbukta a második világháborút, a Szovjetunió nem csupán érvényesíteni tudta az 1939-es paktumban foglaltakat, de újdonsült szövetségeseinek köszönhetően még bővítette is az általa megszállt területek nagyságát.

1991. augusztus 19-én hajnalban a moszkvaiak a szokásos műsor helyett a Hattyúk tava balettklasszikusát láthatták a szovjet televízió képernyőin, még a rádió is Csajkovszkij művét sugározta. Közben a főváros utcáin harckocsik dübörögtek. Amitől hosszú ideje sokan féltek, nem csak a Szovjetunióban, de szerte a világon, most bekövetkezett. Keményvonalas kommunista vezetők puccskísérletet hajtottak végre a visszarendeződés érdekében. Aznap mindenki számára világossá vált, hogy a diktatúra visszatérése nem is annyira lehetetlen. A moszkvai helyzet értelemszerűen a szabadságukat éppen visszaszerző közép-európai nemzetek számára sem volt közömbös.

1991. augusztus 16-án, pénteken délelőtt tizenegy órakor a ferihegyi repülőtér kifutóján Magyarország földjére lépett II. János Pál pápa. Megérkezése után letérdelt és megcsókolta a földet. Az elkövetkező öt napban a Szentatya az ország minden részébe ellátogatott, Esztergom és Budapest mellett misét mondott Pécsett, Szombathelyen, Máriapócson és ökumenikus Istentiszteleten vett részt Debrecenben. Találkozott politikai vezetőkkel, tudósokkal és a magyar fiatalokkal, akik az egész Népstadiont megtöltötték, hogy láthassák és meghallgathassák a pápát. Látogatása történelmi jelentőségű, nem csak azért mert első ízben járt Szent Péter utóda Magyarországon, de azért is mert minden szavával a visszaszerzett magyar szabadság megbecsülésére és a vele járó felelősségre hívta fel a figyelmet.